Munkám során sokszor találkozok a fenti kérdéssel, ezért úgy gondoltam, érdemes néhány mondatban beszélni róla.
A legtöbb építkező akkor fordul hozzám, amikor a bőséges választékból (burkolatok, falszínek, textíliák, lámpák, stb..) szeretné, ha összhangot teremtenék. Amikor pedig leülünk megbeszélni, hogy miben tudunk még ezen kívül is segíteni, akkor derül ki, hogy mennyi mindenre nem gondoltak az eddigiek során és már csak nagy költség- és időráfordítással lehetne rajta változtatni.
Tehát először azt érdemes tisztázni, hogy miben tudok segíteni:
Minden esetben készítek egy részletes interjút (minden egyes helyiségre kitérve) életmódbeli szokásokról, igényekről, anyag és színpreferenciákról, valamint, ha már van mit mérni, akkor a tervezési helyszínt is felmérjük. Ezek alapján készülnek el a koncepció tervek (térszervezési és berendezési alaprajzok, hangulati lapok, színtervek), melyek végén már 3D terveket tudom bemutatni megbízóimnak. A térszervezési és berendezési tervek készítésekor szokott kiderülni, hogy a falak 5-10-20 cm-rel rövidebbek, jobbra, vagy balra kellene tolni őket, az ajtót jó lenne szintén 10 cm-rel arrébb tenni, vagy másik irányba nyitni, esetleg nem ártana még jobban hozzányúlni az alaprajzhoz.
A koncepciótervek elkészülte után kezdődik a kiviteli tervek készítése. Ezek a tervek első sorban a világítás, gépészet (vizes helyiségek), gipszkartonozás (álmennyezetek, falfülkék, stb…), egyedi bútorok, burkolatkiosztások, falszínek, tapétázás pontos, méretezett terveit jelentik, melyek alapján a kivitelező árajánlatot tud készíteni, valamint ezekből a tervekből tud olyan munkát készíteni, melyet a megbízóval közösen megálmodtunk.
Igény esetén a kivitelezést mindvégig felügyelem (művezetés), segítek az anyagválasztásban, valamint igény esetén fotorealisztikus látványterveket is készítek.
Amennyiben már állnak a falak, a villanyszerelő és a gépész is végzett a munkával, nem könnyű olyan döntéseket meghozni, melyek bontással és újra építéssel járnak, plusz anyagi és időbeli ráfordítást igényelnek. Tehát a belsőépítészt, vagy a lakberendezőt az építésszel egy időben érdemes megkeresni és a tervezési munkát összehangoltan készíteni.
Természetesen nincs olyan eset, amikor már késő lenne hozzám fordulni, de minél előbb történik meg, annál kevesebb kompromisszumot kell kötni a tervezés és kivitelezés során.
Az alábbi helyszíni fotókon és koncepcióterv szintű látványterveken szeretném bemutatni azt az esetet, amikor a megbízók házuk szerkezetkész állapotának elkészültekor kerestek meg. Néhány falat mozgatni kellett már addigra és az eredeti világítási terveken is módosítani. Miután közösen átbeszéltük a javasolt változtatásokat és átbeszéltük a látványterveket is, új helyre kerültek a falak. Azóta már a kiválasztottuk közösen a burkolatokat, beltéri ajtókat, tapétákat, lámpákat, textíliákat is.